Dávid Botond
Geofolk

18750 HUF 15900.00 HUF

A Geofolk Dávid Botond fotográfus és vizuális dokumentarista első fényképalbuma, amely az Európai Unió népviseleteinek sokszínűségét mutatja be, vizuális emléket állítva az élő hagyományoknak.

Ez a könyv nem etnográfiai gyűjtemény, nem törekszik a teljességre, inkább egy átfogó válogatás, amely az Európai Unió tagországai régióinak népviseleti sokszínűségéből ad ízelítőt. A több mint 400 képből álló szemelvény az EU 27 országa hagyományos öltözeteit
mutatja be. A képek kiválasztásánál a földrajzi sokszínűség mellett a bemutatott ruhadarabok karakteres megjelenése és kulturális jelentősége is szempont volt. A könyv három fejezetre tagolódik, amelyek a népviseletek ikonikus és művészileg is kiemelkedő elemeire összpontosítanak. Az első fejezet a fejfedőkre helyezi a hangsúlyt, hiszen ezek sok esetben egy adott térség vagy társadalmi státusz és a divat egyértelmű jelölői. A második fejezet a kézimunkákra – csipkékre, hímzésekre, szövetekre – koncentrál, kiemelve a tradicionális textilművesség finomságát és technikai sokféleségét. A harmadik fejezet a hagyományőrző embereket mutatja be, hiszen a viseletek igazi jelentősége azokban rejlik, akik hordják és továbbadják ezt az élő örökséget.

——— ——— ———

 

Geofolk is the first photo album by photographer and visual docu­mentarian Botond Dávid, which presents the diversity of folk costumes in the European Union, creating a visual memorial of living traditions.

This book is not an ethnographic collection, it is not intended to be exhaustive, but rather a broad selection: it gives a taste from the diversity of ethnicity in the regions of the European Union. The selection of more than 400 pictures shows the traditional costumes of the 27 EU countries. In addition to geographical diversity, the selection of the images was also based on the distinctive appearance and cultural significance of the presented garments. The book is divided into three chapters, focusing on iconic and artistically prominent elements of folk costume. The first chapter focuses on headgear, which in many cases is a clear marker of a particular region or social status and fashion. The second chapter focuses onhandicrafts – lace, embroidery, fabrics – highlighting the delicacy and technical diversity of traditional textile craftsmanship. The third chapter focuses on the keepers of tradition, since the true meaning of the garments lies in those who wear and pass down this living heritage.

 

Formátum: 190 x 245 mm
Terjedelem: 368 oldal
Kivitelezés: cérnafűzött, keménytábla
ISBN:
978-606-9001-45-5
Nyelv: kétnyelvű – magyar és angol
Kiadás éve: 2025



A Geofolk Dávid Botond fotográfus és vizuális dokumentarista első fényképalbuma, amely az Európai Unió népviseleteinek sokszínűségét mutatja be, vizuális emléket állítva az élő hagyományoknak. Ez a könyv nem etnográfiai gyűjtemény, nem törekszik a teljességre, inkább egy átfogó válogatás, amely az Európai Unió tagországai régióinak népviseleti sokszínűségéből ad ízelítőt. A több mint 400 képből álló szemelvény az EU 27 országa hagyományos öltözeteit mutatja be. A képek kiválasztásánál a földrajzi sokszínűség mellett a bemutatott ruhadarabok karakteres megjelenése és kulturális jelentősége is szempont volt. A könyv három fejezetre tagolódik, amelyek a népviseletek ikonikus és művészileg is kiemelkedő elemeire összpontosítanak. Az első fejezet a fejfedőkre helyezi a hangsúlyt, hiszen ezek sok esetben egy adott térség vagy társadalmi státusz és a divat egyértelmű jelölői. A második fejezet a kézimunkákra – csipkékre, hímzésekre, szövetekre – koncentrál, kiemelve a tradicionális textilművesség finomságát és technikai sokféleségét. A harmadik fejezet a hagyományőrző embereket mutatja be, hiszen a viseletek igazi jelentősége azokban rejlik, akik hordják és továbbadják ezt az élő örökséget. ——— ——— ———   Geofolk is the first photo album by photographer and visual docu­mentarian Botond Dávid, which presents the diversity of folk costumes in the European Union, creating a visual memorial of living traditions. This book is not an ethnographic collection, it is not intended to be exhaustive, but rather a broad selection: it gives a taste from the diversity of ethnicity in the regions of the European Union. The selection of more than 400 pictures shows the traditional costumes of the 27 EU countries. In addition to geographical diversity, the selection of the images was also based on the distinctive appearance and cultural significance of the presented garments. The book is divided into three chapters, focusing on iconic and artistically prominent elements of folk costume. The first chapter focuses on headgear, which in many cases is a clear marker of a particular region or social status and fashion. The second chapter focuses onhandicrafts – lace, embroidery, fabrics – highlighting the delicacy and technical diversity of traditional textile craftsmanship. The third chapter focuses on the keepers of tradition, since the true meaning of the garments lies in those who wear and pass down this living heritage.   Formátum: 190 x 245 mmTerjedelem: 368 oldal Kivitelezés: cérnafűzött, keménytáblaISBN: 978-606-9001-45-5Nyelv: kétnyelvű – magyar és angolKiadás éve: 2025
A kosár tartalma
Empty cart icon
A kosarad üres
Részösszeg: HUF
A szállítási díj és a kedvezményes kód a rendelési űrlapnál lesz kiszámítva
Rendelés leadása
Válassz nyelvet
Adatvédelmi tájékoztató Általános szerződési feltételek Pénzvisszatérítési eljárás